Nevettünk, amikor a terem előtt elsuhanó atya végigmért minket szokásos, megvetést és érdektelenséget sugárzó tekintetével, amivel persze csak a zavarát, és beilleszkedni képtelenségét palástolta. Örs atya, azért remélem jó újra Pesten. Időnként részei voltunk a történelemnek. A márványtáblák, amiket ha néztünk arra gondoltunk, évtizedekkel ezelőtt ugyanitt, ugyanezt nézték mások, arra gondolva, hogy évekkel később mi fogjuk bámulni. Persze volt hogy csak azért vetettünk az emlékekre pár pillantást, mert eszünkbe ötlött egykori magyartanárunk rosszaló, ódivatú szemüvege feletti pillantása. "Ide jártok, e falak közé, hát nézzetek is körül!" Jó lenne néha visszaülni a padba, tudni, hogy jön a becsengetés. Azt hiszem a hiány szó nem tudja teljes mértékben visszaadni amit érzek, de közel áll hozzá. Elvesznek mind, érzem milyen borzalmas, hogy soha nem vezettem naplót.
Szeretem a giccset, szeretem a rokokót, szeretem a szentimentalizmust és szeretek úgy visszagondolni arra amit szeretek, hogy kicsorduljon a könnyem. Mea culpa, de ilyen modern vagyok.
Gagliarda
Véres arccal nézek utánad.
Messze vagy, többet már nem áltatsz.
Elvitt az, akit ismerek már.
Te talán Kaszásnak hívhatod.
Én tudom, mi valódi neve.
Egyszer ott láttam azt a szempárt.
Fák, barlangok jöttek mosollyal.
Bolyongtam bújva patakok közt.
Meghaltál. Siratlak pogányul.
Egy pár pohár bort gyilkosod tölt.
Őrült táncot járok fölötted.
Halálod magához szorít most.
Ásóval görgetek rád földet.
Jogi szösszenet
Gyűlnek a varjak hajnali órán,
Kajtár billeg a reggeli ködben,
Gyermekek ülnek a padban hogy már
Múljon a csendben, ó ez a döbbent
Téli homály.
Mocsokban, vérben heverve
Figyelek. Már rég fekszem itt.
Pokol. Okol az alkohol.
Látod, már nem írsz...
Felnőttél, a könny is avas lett, férfiak lettünk.
Nem édes a bor, elátkozott a múlt.
Nézz hátra. Fejünk félrebillen, úgy látjuk a homályos folyosón eltűnő alakot.
Hagyd meg azt a tincset.
Talán való az álom.
Utolsó kommentek